Szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma

Ajánlom Barnák Lászlót színészként és rendezőként, illetve a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójaként és a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjeként ismerheti a nagyközönség és a szakma. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy mindkét szülője hallássérült. Színházigazgatóként több alkalommal is megszólalt már nálunk, de arról, milyen volt siket szülők gyermekeként felnőni és mindez hogyan hatott az életére, a nagy nyilvánosságnak most először beszélt.

A szüleim születésüktől fogva hallássérültek — meséli Barnák László —, úgy is mondhatjuk, hogy siketek. Gyakran használják a siketnéma kifejezést, de ők nem némák, hisz tudnak kommunikálni. Felkészítő iskolában foglalkoztak velük, ahol elkezdték formálni a szavakat és betűket, megtanították őket artikulálni, beszélni, a Cházár Andrásról elnevezett iskolában. Nekem is mindkét szülőm oda járt. Ezután szakmát tanultak Budapesten. Az iskolában ismerkedtek meg?

Digitális könyv - Open Art Night

Nem, hanem egy baráti társaságon keresztül. A szüleim közt egy év korkülönbség van, de édesapám már hat esztendeje nem él. Mivel foglalkoztak a szüleid? Anyukám egy ideig könyvkötőként dolgozott Budapesten, a Rákóczi Nyomdában, édesapám pedig egy gyárban, de mellette dekoratőr is volt. A május elsejei felvonulásokon minden gyárnak volt egy nagy transzparense, ami mögött a munkások felvonultak.

Az övékét apukám készítette el. Sokat rajzolt és festegetett, egy ideig színjátszó is volt. Valószínűleg tőle örököltem a kíváncsiságomat a művészetek iránt. Anyukám a nyomda után Dél-Budán dolgozott takarítónőként ugyanott, ahol apukám.

Melós emberek gyermeke vagyok, és erről mindig Ady Endre: A proletár fiú című verse jut eszembe. A szüleim nagyon keményen dolgoztak egy olyan társadalomban, ahol a fogyatékkal élők elfogadása nem volt általános.

Beszéltem egy idősgondozó otthon vezetőjével, aki szeretne jelnyelvet tanulni, de nem indulnak tanfolyamok, mert olyan kevés a jelentkező. Az egészségügyi intézményekben is kevesen tudnak jelnyelven kommunikálni, ott is inkább csak akkor, ha van valamilyen családi kapcsolódás.

Nagyon fontos lenne, hogy az egészségügyben, a hivatalokban a jelnyelv ugyanúgy jelen legyen, mert a hallássérültek számára — a feliratozásokon túl — nincs sok más olyan lehetőség, ami segítené az integrálódásukat a társadalomba.

A nagyszüleim halló emberek voltak, édesapámék hárman voltak testvérek, kettő közülük hallássérült volt. Anyukám szülei és az öccse is hallók voltak. Nem tudom, min múlik ez. Lehet, hogy majd az én gyermekem vagy unokám is megörökli ezt. Általános iskolás koromban átjöttek hozzám játszani az osztálytársaim. És amikor a szüleim megkérdezték, kérünk-e valamit, akkor a többi gyerek mintha egy picit furán nézett volna rájuk. Én elkezdtem nekik magyarázni, hogy a szüleim nem hallanak, és emlékszem, hogy ettől zavarban voltam.

Szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma gyereknél, ha nem edukálják ebből a szempontból, lehet, hogy kialakul valamifajta szégyenérzet. Mert ami nekem normális, az osztálytársaim számára nem feltétlen az. Ez ugyanolyan, mint amikor bejön valaki a lakásodba, és akkor egy kicsit az ő szemével is nézed az otthonodat.

Szóval volt bennem egy negatív érzés, nem tudtam jól kezelni a helyzetet. Jól tudsz jelelni? Részben elsajátítottam, de nincs jelnyelvi diplomám. Nem szorultam rá, hogy megtanuljam, mert normálisan tudtam kommunikálni a szüleimmel.

Használtam jeleket is, meg artikuláltan beszéltem, hogy olvashassanak a számról. Szóval, mi könnyedén megtanultuk egymást. De ez nem jelenti azt, hogy más hallássérülteket is olyan jól meg tudok érteni, mint a szüleimet.

Meséltél a kezdeti zavarodról. Hogyan alakult utána? Elkezdtem kamaszodni. Ide kapcsolódik, hogy nemrég volt a Kooperáló — Színházpedagógiai Alkotótér középiskolásokkal foglalkozó csoportjának foglalkozása. Épp Büchner: Leonce és Lénáját rendezem a Szegedi Nemzeti Színházban, és a gyerekekkel olyan témákról beszélgettünk, mint az identitáskeresés, vagy miként alakul ki a szerelem, és hogy meghatározhatja-e a szülő a gyerekének, milyen irányban gondolkodjon még akkor is, ha ez a gyereknek nem tetszik.

Nagyon jót beszélgettünk, és a sok kérdés közt fölmerült, hogy a szűk környezet mennyiben határozza meg a létezésünket. Akkor jutott eszembe, amire igazából már felnőtt fejjel jöttem rá: mitől lehet az, hogy a szüleimmel nem alakult ki köztünk intim kapcsolat. Biztosan hiányzott nekik, hogy közelebb kerüljenek hozzám és persze nekem is, csak én abban találtam meg ennek okát, hogy a kommunikációnk korlátozva volt.

Tehettem volna sokkal többet is ellene, de valahogy könnyebb volt azok felé fordulni, akikkel meg tudtam értetni magam. A barátokhoz, akik körbevettek. A szüleimmel ennyiben maradt a dolog, és ez meghatározta a felnőtt életemet is.

Tudok nagyon nyíltan, nyitottan és közvetlenül kommunikálni. Ugyanakkor, ha az érzelmeimről kell megnyilvánulni, van bennem egyfajta zártság. Ez valószínűleg onnan ered, hogy szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma alakult ki bennem az, hogy könnyedén megnyíljak.

Mi a helyzet a szégyennel? Elmúlt, sőt nagyon örültem, hogy segíthetek nekik. Általános iskolás koromtól kezdve, majd középiskolásként, már én voltam, aki közreműködtem minden hivatalos ügyintézésben, intéztem a papírokat, bármiben szív egészsége idősek számára, ahol csak kellett.

Ettől hamar föl is nőttél. Nagyon korán és hamar megtanultam, hogy bizonyos dolgokat nekem kell megszerveznem és végigcsinálnom. Sokáig küzdöttem is azzal, hogy ezt valahogy kiengedjem a kezemből. Meg kellett tanulnom szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma abban, hogy akikkel együtt dolgozom, azok is ugyanolyan elánnal szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma lelkesedéssel végzik a dolgukat, mint én.

Hiszen megszoktam, hogy mindent én csinálok. Végigkísérte a kamaszkoromat, mint bárki mást ebben az életszakaszban, de ennél több nem volt. Tizenhárom vírus okozta magas vérnyomás találtam rá a színházra. Egy filmhez kerestek fiatal fiúkat, ami egy roma történet volt, ezért nem passzoltam bele, de a castingot Lojkó Lakatos József vezette, aki a Harlekin Gyermekszínházat is működtette. Így csöppentem oda. A színház menekülés is volt otthonról?

Az jelentett mindent. Egyre több darabba bekerültem, és jártuk az országot, főleg kötelező olvasmányokat játszottunk. Mentünk az autóval, felkötöttük a díszletet, felöltöztünk, eljátszottuk a darabot egyszer vagy kétszer, nagyjából annyi idős fiataloknak, mint mi voltunk. Szakrális szív egészségügyi szakmák kollégiuma jöttünk vissza Budapestre.

Volt, hogy már kamaszként havi előadásom volt, és még pénzt is kerestem vele. Négy évig, tizenhét éves koromig tartott. Nagyon jó volt a csapat, szerettük egymást.

Volt olyan időszak, amikor nem jártam középiskolába, akkor dolgoztam. Kollégiumban ruhatáraztam, üres poharakat szedtem, posták ablakait pucoltam, így tudtam magamnak plusz pénzt keresni.

Központi szerepe lesz az egészségügyben a Honvédkórháznak

Mentem, és kerestem az utamat. Később két év alatt leérettségiztem, már felnőtt tagozatú gimnáziumban. Akkor jött az Új Színház stúdiója, majd a Színművészeti. Kicsit még visszatérve az identitáskereséshez, soha nem okozott gondot, hogy másoknak beszélj a szüleidről? Nem hakniztam vele soha. De akik huzamosabb ideje vannak körülöttem, tudnak róla. A szégyen fiatal felnőtt koromra elmúlt vagy átértékelődött, és utána abszolút felvállaltam.

Nem véletlenül fontos nekem az akadálymentesítés a színházban.

Központi szerepe lesz az egészségügyben a Honvédkórháznak | PestBuda

Hogy a hallássérült nézők olyan kulturális élményhez jussanak, amihez van jeltolmács vagy valaki, aki segít nekik. Ha látássérültek jönnek, őket is hozzá tudjuk ehhez segíteni. Minden bizonnyal gazdagabb lettél tőle. Szerintem ennek van egy kifelé és egy befelé haladó iránya. A külső, hogy sokat kommunikáltam, én voltam az, aki helyettük ment a dolgok után.

Kitüntetések március 15-e alkalmából

Belül pedig kialakult egy gazdag fantáziavilág. Kamaszként nagyon sokat olvastam.

Hetente jártam a Kálvin tér közeli antikváriumokba, böngésztem és vásároltam, s ma ott van a könyvtár a dolgozószobában. A Színművészeti után még három egyetemre beiratkoztam, mert annak a vágya, hogy tanuljak és magamba szívjak olyan dolgokat, amiket nem tudok és majd fölhasználhatom, nagyon régóta megvan. Sok minden érdekelt, angol tanfolyamra jártam és beiratkoztam a Moholy-Nagy Egyetem művészet menedzsment szakára. Közben elmentem másfél hónapra Hollandiába és Belgiumba, tanulmányozni az ottani színházi életet.

Igen sokat olvastam, szerettem belebújni az írók kitalálta világokba. Épp, mint a színházban. Nekem a színház azt jelenti, hogy annyiféle életünk lehetne, amelyek közül mi választjuk ki a sajátunkat.

• The results are consistent with the progressive restriction in cell fate from a pluripotent stem cell through more restricted stem cells to a "unipotential" progenitor cell.
• Kazai Anita cikkei Mortalitás nem-kardiológiai műtét után Hat kontinens 40 betegének adatait vizsgálva kanadai kutatók feltárták, mikor és milyen okból halnak meg az emberek nem-kardiológiai műtétet követően; a legtöbb haláleset kardiovaszkuláris okhoz köthető.
• Kitüntetések március e alkalmából Hírek
• Poszter a magas vérnyomás témában
• Milyen fájdalomcsillapítót ihat magas vérnyomás esetén

Valaki ezt sorshoz köti, más önmagához. Nagyon szeretek utazni és idegen helyeken úgy tenni, mintha ott élnék, mert az is lehetne az életem. A százféle életből egyet választunk, és hogy abban merre megyünk el, csak egy töredéke annak, amit meg tudunk élni. Nekem a színház azért fontos, mert ott színészként vagy rendezőként külön világokat építhetek fel. Frenák Pál nagy sikerű koreográfus szülei is hallássérültek, és ő beépítette a jelnyelvet a koreográfiáiba. Te is próbáltad valamilyen módon az alkotásba is belevinni azt, amit hazulról hoztál?